cross
cross
cross
2016.06.22
Szerző: Kóczán Tamás
SSLNapjainkban az internetes bűnözés térhódításával kiemelkedően fontos lett a személyes adataink és az internetes tevékenységeink védelme, és biztonsága. Tőlünk nyugatabbra mára már elképzelhetetlen, hogy olyan oldalon adjon meg bármilyen személyes adatot a látogató, ahol nincs teljesen megbizonyosodva, hogy biztonságos és az adatok nem kerülnek harmadik fél kezébe, illetve csak arra használják fel, amire megadta.

Adatok áramlása

Ha egy internetes szolgáltatás nem rendelkezik semmilyen titkosítási eljárással, a személyes adatok szabadon, kódolás nélkül tiszta szövegként áramolnak az internetes csatornákon. Mit is jelent ez? Amennyiben például egy nyílt wi-fi kapcsolatot használunk egy kávézóban, és úgy adjuk meg a jelszavunkat egy belépéshez, akkor a mellettünk ülő szintén ugyanazt a wi-fi kapcsolatot használó böngésző, egy egyszerű program segítségével könnyedén "lehallgathatja" a forgalmazásunkat, és ezzel a jelszavunk, vagy bármilyen egyéb adatunk a birtokába is kerülhet. Természetesen a kódolatlan adatok lopása vezetékes kapcsolaton is ugyanúgy lehetséges.

Hogyan működik az SSL kapcsolat?

A látogató böngészője az oldal megtekintésekor első körben kapcsolódik a szolgáltató rendszeréhez, egy webszerverhez. Amennyiben a weboldal rendelkezik biztonságos kapcsolattal a böngésző HTTPS:// címre ugrik át, ezzel egy időben pedig bemutatja a szerver számára a kompatibilis, felhasználható titkosítási módszerek listáját. A webszerver a listából kiválasztja a legerősebb megoldást, majd bemutatja a böngészőnek a Digitális Aláírását, ami a szerver nevéből, egy Tanúsítványból, és egy Nyilvános Kulcsból áll. A látogató böngészője ellenőrzi érvényes-e a küldött tanúsítvány, valamint azt, hogy megbízható tanúsítvány kibocsátó szervezet írta-e alá. Ezek után ellenőrzi, hogy a tanúsítványban szereplő domain megegyezik-e a látogatott oldal domainjével. Ha minden rendben, akkor létrejön az SSL kapcsolat, a kliens kialakítja a munkafolyamat azonosító kulcsát. A küldött adatainkat ilyenkor már biztonságban tudhatjuk, mivel azok biztonsági kulcsokkal kódolva kerülnek továbbításra, azokat csak a célszerver tudja értelmezni.

Milyen SSL tanúsítványok léteznek?

Domain Hitelesítés (Domain Validation (DV)) - Az ilyen típusú tanúsítványnál a hitelesítést végző cég (Certification Authirity) ellenőrzi, hogy az igénylő rendelkezik-e a megfelelő jogosultságokkal az adott domain név használatához. A cég adatait nem vizsgálják, valamint a titkosításon kívül, amit egy lakat jelez, nem látszik semmilyen információ a böngészőben. Ez a legegyszerűbb, ezáltal a legkedvezőbb árú tanúsítványverzió. Kiválóan alkalmas webáruházak biztonságossá tételéhez.
Vállalati Hitelesítés (Organization Validation (OV)) - A hitelesítést végző cég ellenőrzi, hogy az igénylő rendelkezik-e a megfelelő jogosultságokkal az adott domain név használatához, valamint alapos, de nem minden részletre kitérő vizsgálatot végez a kérdéses céggel kapcsolatban. Ebben az esetben a böngészőben a lakat ikonra klikkelve megtekinthetők a cég adatai.
Kiterjesztett Hitelesítés (Extended Validation (EV)) - A hitelesítést végző cég ellenőrzi, hogy az igénylő rendelkezik-e a megfelelő jogosultságokkal az adott domain név használatához, valamint mindenre kiterjedően megvizsgálja a kérdéses céget. Különböző hitelesítési irányelvek alapján az igénylőnek különböző követelményeknek kell megfelelnie, mielőtt kibocsájtják számára a tanúsítványt. Ezt a típust használják a bankok, pénzintézetek, valamint a nagyobb szolgáltató cégek.
SSL EV

Honnan tudom, hogy biztonságos-e a kapcsolat?

A biztonságos kapcsolat legfőbb ismertető jele a már fent említett HTTPS:// előtag. Amennyiben ezzel az előtaggal próbálunk megtekinteni egy nem biztonságos oldalt a böngészőnk figyelmeztetni fog rá. Ha az SSL kapcsolat rendben felépül, akkor a böngésző címsorában egy lakat ikont láthatunk, amire klikkelve további információkat tudhatunk meg a fenti típusoktól függően. Megismerhető a kiállító szervezet, az aláírási algoritmus fajtája, ellenőrizhető az érvényességi idő, és a tanúsítványlánc. Extended Validation esetén pedig böngészőtől függően az egész címsor zöld színű lesz (Explorer), vagy pedig a cím mellett a hitelesített cég neve látható zölddel vagy zöld sávban feltüntetve (Firefox, Chrome, Opera) az ábra szerint.

Hogyan lesz a webáruház üzemeltetése biztonságos?

A webáruház a weboldalak olyan speciális fajtája, ahol biztosan van adatbekérés, hiszen a vásárláshoz különböző személyes adatokat ad meg a látogató. Jellemzően minden webáruház két felülettel rendelkezik, egy adminisztrációs felülettel, és egy publikus vásárlói felülettel. Mindkettőnél fontos a biztonság, és az SSL használata. Egyrészt, hogy saját magunk biztonságosan adminisztrálhassuk a webáruházat, másrészt a vásárlókban bizalmat ébresszünk, ezzel növelve a vásárlási szándékot.

Az UnasShop rendszer adminisztrációs felülete

Mivel cégünk az Unas Online Kft a magyarországi webáruház szolgáltatók között egyedülállóan a már fent említett Extended Validation-al rendelkezik, az adminisztrációs felület magas szintű (zöld böngészősávú) biztonsággal rendelkezik. Nálunk biztos lehet abban, hogy bárhol is lép be az admin felületre a jelszava, és a feldolgozott adatok nem kerülnek más kezébe.

Az UnasShop webáruház saját tanúsítvánnyal

Rendszerünkben működő webáruházaknak, és tárhelyeknek lehetőséget biztosítunk saját SSL tanúsítvány használatára, ami egyszerűen az admin felületen beállítható. Természetesen maga a tanúsítvány is megvásárolható cégünknél, aminek a díja magában foglalja a beállítást is. Az általunk értékesített változat az egyik legnagyobb kibocsájtó, a COMODO tanúsítványa, ami PositiveSSL névre hallgat. Ez egy kedvező árfekvésű Domain hitelesítő tanúsítvány, amivel a böngésző címsorában nem fog látszani cégnév, csak egy lakat ikon, valamint a HTTPS:// előtag, ami a SSL kapcsolatot jelzi. Ezek mellett a tanúsító szervezet logója is elhelyezhető az áruházban a bizalom növelése érdekében.

Google szempontok

Már két éves a hír, amiben a Google deklarálta, hogy a biztonság elsődleges szempontnak számít. A keresőóriás nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az iparágban egyedülálló színvonalú biztonsági megoldásokat, például alapértelmezésként erős HTTPS-t alkalmazzon. Ez azt jelenti, hogy amikor az internetezők a Google keresést, a Gmailt vagy a Google Drive-ot használják, automatikusan biztonságos kapcsolaton keresztül kapcsolódnak a Google-hoz. Emellett arra törekednek, hogy a Google-n keresztül elérhető weboldalak mindegyike biztonságos legyen. Ezért a keresőmotorba is beépült az SSL ellenőrzése, az organikus találatok rangsorolásánál ezt is figyelembe veszik. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy akinek van HTTPS kapcsolata, az automatikusan első lesz a találatok között, hanem azt, hogy ez is egy tényező, amivel kiegészült a SEO, így segíti az előbbre jutást. Ezek mellett pedig több Google szolgáltatás (pl. Adwords) bizonyos oldalaknál alapból megköveteli a tanúsítvány meglétét.

2016. július 31-ig féláron, azaz 6.000Ft+ÁFA-ért igényelhető új SSL Tanúsítvány rendszerünkben. Megrendeléshez klikkeljen ide.
DEVELA tavaszi időszakban is azon dolgoztunk, hogy nyugodtan és gond nélkül nyaralhasson a nyár folyamán, mivel UnasShop áruháza segítségével kényelmesen és megfelelően tudja kezelni a megrendeléseit. Így ismét összeállítottunk egy fejlesztési csomagot, melynek eredményei reményeink szerint további vásárlásokat és elégedett vásárlókat eredményeznek az áruházában. Nagy hangsúlyt fektettünk a marketing funkciók fejlesztésére, újabb rendszerek kerültek beillesztésre, valamint néhány eddig is elérhető funkciót átdolgoztunk, bővítettünk.

Megújult az UnasShop áruházak mobil kinézete

A trendek, vásárlási szokások azt mutatják, hogy nagyon sok internetes vásárlás történik mobileszközön. Elengedhetetlen, hogy egy webáruház reszponzív legyen, vagy az asztali nézet mellett rendelkezzen mobilverzióval is. Ezt szem előtt tartva újragondoltuk az áruházak mobilverzióját, így ha az nem reszponzív, akkor is egy letisztult és kifinomult felületet adunk a mobileszközön vásárlók kezébe. Az új kinézet használatával könnyebb, kényelmesebb az áruház böngészése, ezáltal a megrendelések leadása is. Az új mobil arculat is tetszőlegesen testreszabható, vagy egyedi megjelenés is igényelhető hozzá.

Megújult az UnasShop Facebook webáruház

A korábbi Facebook alkalmazásban csak megtekinteni lehetett a termékeket, de vásárlás már az áruház felületén történt. A visszajelzések alapján, aki elkezdte a termékeket böngészni, az szívesebben viszi végig a rendelést a Facebookon maradva. Ezért úgy alakítottuk át a Facebook alkalmazásunkat, hogy az adott áruház legtöbb funkciója ugyanúgy elérhető a Facebook felületén is, valamint a vásárló gyakorlatilag az oldal elhagyása nélkül tud terméket rendelni. Ez azért is jó megoldás, mert így minden áruházi fejlesztés, funkció elérhető a Facebook felületen is. A megoldás kulcsa egy központilag kezelt Facebook kinézet, amelyet ha szeretne, egyedivé is tudunk szabni az Ön áruházához, így a Facebook oldalon is kitűnhet a többi áruház közül!

Új chat szolgáltatások »»»

Egyre fontosabb, hogy a potenciális vásárlók, látogatók minél hamarabb információhoz jussanak a megrendelni kívánt termékkel kapcsolatban. A látogatói megkeresésekre, érdeklődésekre azonnal, de maximum néhány órán belül válaszolni kell, különben elveszítjük a vásárlót. Ezért bővítettük a használható chat megoldások listáját, így két új szolgáltató, név szerint a Smartsupp és Livechatoo érhető el az eddig is ismertek mellett. Ugyanakkor a CHAT ügyfélszolgálat bekapcsolása csak akkor javasolt, ha van kapacitás azonnal válaszolni a megkeresésekre. Ha nem tudjuk ezt megtenni, akkor az ellenkező hatást fogja kiváltani, mint ami a célja lenne.

Új lehetőség az UnasShop áruházakban: adományozás automatikus kezelési lehetősége »»»

Cégünk fontosnak tartja a közösségi felelősségvállalást, ezért amikor a Love All, Help All! Foundation megkeresett minket egy jövőbeli együttműködés reményében, azonnal rábólintottunk az integrációra. A kiépített kapcsolat segítségével a vásárlóknak lehetősége van a leadott megrendelések összege után meghatározott százalékot egy jótékony szervezethez eljuttatni. Hogy mi az Ön haszna ebből? Felmérések alapján a vásárlók szívesebben költik pénzüket, ha annak egy részét jótékony célra fordíthatják, következésképp több megrendelés várható az áruházában, melyből Önnek több bevétele származhat. Ezen felül nem mellékes, hogy közvetve hozzájárul és támogat egy alapítványt, szervezetet is.

Új fizetési módok »»»

Látható, hogy a fenti fejlesztések mind azt célozzák, hogy minél több megrendelés érkezzen az áruházakba. Ha több rendelés érkezik az áruházba, figyelni kell az újabb fizetési szolgáltatók által biztosított lehetőségekre, még inkább kiszolgálva a vásárlókat. Ezért újabb fizetési megoldások kerültek integrálásra: Paysafecard, Global Payments, SIX Payment Services. A Paysafecard megoldásával egy előre feltölthető kártyával fizethet a vásárló, nincs szükség bankszámlára, vagy hitelkártyára. A kártya pedig országszerte több ponton is beszerezhető. A Global Payments és a Six Payment Services hagyományos, de bankfüggetlen bankkártyás fizetési megoldást kínál. Előbbi szolgáltatja többek között az Erste Bank kártyaelfogadását, utóbbin keresztül pedig az MKB Bank kártyaelfogadása történik.

Ismét bővült az intelligens ajánlat funkció »»»

Mivel napjaink egyik legdivatosabb marketing eszköze webáruházak számára az intelligens vagy más néven kilépési ajánlat (exit popup), ezért fontosnak tartottuk a nem rég módosult funkció továbbgondolását, bővítését különböző típusok, eszközök támogatásával. Most már az is beállítható, hogy új lapon nyíljon meg a Kép+Link típus hivatkozása. Emellett, hogy még jobban tudja pozícionálni az egyes ajánlatokat, létrehoztunk két további opciót, így kosárértéktől vagy a kosárban levő termékektől is függhet az ajánlat megjelenítése.

Egyszerűbb és gyorsabb kinézet kezelés »»»

Ahogy korábban bővebben is kifejtettük, a mai webáruház piacon az egyik legfontosabb dolog kitűnni a tömegből, melynek egyik legjobb megoldása az egyedi kinézet, arculat. Ennek érdekében lehetőséget biztosítunk, hogy saját CSS fájlt kezeljen az adminisztrációs felületen, így is egyedivé téve áruházát. A korábbiakkal ellentétben nincs szükség ehhez teljesen egyedi kinézetre, elegendő csak a CSS tartalmat felülírni. Ez a lehetőség kiválóan alkalmas arra, ha a kiválasztott kinézeten csak néhány színt, betűtípust, vagy betűméretet szeretne módosítani. Természetesen a funkció használatához minimális CSS ismeret szükséges, de ettől függetlenül a normál grafikai szolgáltatásaink továbbra is elérhetőek (egyedi kinézet, arculat, banner, logo tervezés stb.)

Egyéb, marketinghez kapcsolódó kisebb fejlesztések

  • Újabb opciókkal bővült a kuponkezelés: egyrészt lehetőséget biztosítunk ezentúl arra, hogy csak hírlevélre feliratkozó tudja felhasználni a kupont. Másrészt arra is van mód, hogy adott kupont csak bizonyos kosárbeli tételszám esetén lehessen felhasználni. »»»
  • Hírlevél kezeléskor a vásárló eddig a feliratkozásról, leiratkozásról kapott értesítést, ezt bővítettük a hírlevél feliratkozás megerősítéséről szóló eseménnyel. »»»
  • Eddig is sok esetben kaphatott a vásárló pontokat a leadott megrendelései után, több különböző paraméter beállításával. Mivel több ügyfelünk is jelezte, bővítettük a funkciót, hogy a hírlevélre való feliratkozás megerősítéséért is adható legyen pont. »»»
  • Hogy az áruházi hírlevelet igénylők még könnyebben kezelhetőek legyenek az Ön számára, elérhető lett a hírlevél igénylő adatbázis kezelésekor a feliratkozás megerősítése alapján történő adatbázis letöltés. »»»

További módosítások, fejlesztések

  • Bizonyos termékek esetén törvényi előírás, hogy a termékek ára mellett megjelenítésre kerüljön az egységár is. Ennek eleget téve most már az ajánló boxban, top termékeknél is megjeleníthető az egységár. »»»
  • Az eddig is szerteágazó szűrési feltételek lehetőségeit is bővítettük. Új opcióként jelenik meg a raktáron levő mennyiség alapján történő szűrés. »»»
  • Maradva a szűrési lehetőségeknél, ezentúl kikapcsolható az árszűrés a szűrő boxban. »»»
  • Megrendelés leadása esetén, ha a vásárló speciális fizetési megoldást választ és az áruház átirányítja automatikusan a fizetési oldalra, úgy lehetőség van beállítani, hogy mennyi idő után történjen meg az átirányítás. »»»
  • A termék részletek oldalán a vásárlói értékelések alapvetően egy lapfülön, vagy az oldal alján jelennek meg (oldal kinézet függő). Most már lehetőség van arra, hogy a termék értékelés kiemelt helyen, az ár alatt jelenjen meg (A vásárlói vélemények nem, csak az értékelés!) »»»
  • A gyorsabb, átláthatóbb ügyintézés érdekében a megrendelések kezelése kapcsán megjelenik az utolsó státusz váltás időpontja, valamint egy tételhez tartozó státusz is (felugró ablakban). »»»
  • Lehetőséget biztosítunk ezentúl arra, hogy a termékek rendezése már egyedi sorrend érték alapján is megtörténhessen.
  • A megrendelés listában, ha egy tételnél van meghatározott termék paraméter, akkor annak értéke megjelenik a rendelés szám fölött ablakban. »»»
  • Külső fejlesztésként elkészült az Okosugyvitel.hu kapcsolat. Ezentúl ez a rendszer is használható a webáruházzal együtt. »»»
2016.06.08
Szerző: Kóczán Tamás
Lumenet2012. nyarán egy hosszas sörözéssel indult a történet, amikor Zabari István és Lis László úgy döntött, hogy belevág a világítástechnikai kereskedelembe, és webáruházban fognak fényforrásokat árulni. A mai napig emlékszem az első telefonbeszélgetésünkre Istvánnal, amikor előadta nagyratörő terveit. Persze-persze gondoltam, hallottunk már ilyet. 2012. novemberére született meg a döntés hogy a Vilagitas.eu Unas motorral fog működni. Azóta nagyot fordult a világ, a webáruház mára már egységes brand alatt Lumenet néven működik. Az év elejéig több mint 50.000 rendelést szolgált ki, és bő 2 millió látogatója volt. A terv bevált, a munka meghozta a gyümölcsét. István nemrég összeszámolta: majdnem 4000 levélváltásunk volt ez idő alatt, a lendülete irigylésre méltó, naponta keres meg minket igényeivel.

A Lumenet a tegnapi napon fontos mérföldkőhöz érkezett, és megnyerte az Év Internetes Kereskedője címet. Ez a cím talán a magyarországi e-kereskedelem legrangosabb díja, amit 300 lelkes tesztelő szűrése után, szakmai zsűri ítél oda. A zsűri a döntése során értékeli a kereskedők beküldött pályázatát, többek között a vállalkozások üzleti modelljét, a webáruház színvonalát, használhatóságát, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetőinek minőségét.

Ezúton gratulálunk a Lumenet csapatának, és örülünk annak, hogy rendszerünkkel és munkánkkal hozzájárulhattunk az elért eredményekhez. További sok sikert kívánunk!
HU féláronAz internetes kereskedelem egyre inkább teret nyer magának, sorra nyílnak a webáruházak. Míg a 2000-es évek elején gyakorlatilag nem volt ellenfél, ha valaki belekezdett a weben történő kereskedésbe, addig mára eljutottunk arra a pontra, hogy mindegy, milyen termékekkel szeretnénk foglalkozni, biztos, hogy lesz konkurenciánk még egy viszonylag kis piacon is. Ezért is nagyon fontos, hogy a potenciális vásárlók és látogatók a mi áruházunkat találják meg. Ennek első és legfontosabb lépése és lehetősége a domain név. Ha nem megfelelően választjuk meg áruházunk elérhetőségét, nagy mértékben hátráltatjuk a saját dolgunkat, melyet a pénztárcánk is meg fog érezni. Néhány pontban megpróbáljuk összeszedni, hogy mire kell figyelni, ha egy új domain névvel szeretnénk felruházni az áruházunkat, honlapunkat. Előre fontos leszögezni, hogy a domain név egy hosszú távú befektetés: amit választunk, azzal együtt kell élnie a webáruháznak, következésképp nekünk is éveken keresztül. Alternatív megoldások persze léteznek, de jobb, ha nem utólag kell módosítanunk külső behatások miatt, hanem az első pillanattól kezdve a mi szájunk íze szerint történnek a dolgok. Alább megpróbáltuk 13 pontban összefoglalni, hogy mire kell figyelni, ha domain nevet regisztrálunk (nem fontossági sorrendben).

1. Válasszunk könnyen begépelhető, érthető domain nevet

A fiatal generáció nagyon sok rövidítést használ különböző szavakra, ami egyszerűsíti a hétköznapi kommunikációt, ugyanakkor a domain nevek esetén nem biztos, hogy ez célravezető. Nem jó, ha a szlenget beépítjük a fő domainünkbe, azt kezelhetjük a további, áruházra irányított másodlagos domainek segítségével. Az áruházhoz csatolt fő domain legyen helyesírási szempontból is hibátlan, komolyságot tükröző elnevezés, még akkor is, ha fiatalokat akarunk megszólítani. Példa: magyarorszag.hu – mo.hu

2. Legyen rövid

Ha hosszú és bonyolult domain nevet választunk, megnő az esélye, hogy a látogatók elgépelik, félreértik azt. Nem szeretné senki sem, ha adott egy potenciális látogató, vásárló, aki azért nem tudja elkölteni pénzét nálunk, mert nem találja meg oldalunkat, webáruházunkat. Ettől függetlenül fel tudunk készülni az esetleges elgépelésekre is, lásd alább a 9. pontot.

3. Használjunk kulcsszavakat

Ha van rá lehetőség (értsd: nem foglalt a domain név), célszerű kulcsszavak használatával domaint választani, amely eleve bemutatja cégünket, utal a tevékenységre, termékre stb. Ennek használatával a keresőmotorok is könnyebben előre rangsorolják a domaint, ezzel az oldalt is, melynek közvetlen hozománya a több látogató és oldalletöltés, melyből nagyobb százalékkal lesz vásárlás, tehát bevétel számunkra.

4. Válasszunk célközönségnek megfelelőt

Ha a tevékenysége földrajzilag korlátozott helyre irányul, akkor a domain névben is érdemes lehet szerepeltetni az erre utaló tartalmat. Így a látogatók könnyebben el tudják dönteni, hogy számukra értékes lehet-e az adott oldal, vagy sem, így is elősegítve a tájékozódást az interneten, találati listákban. Példa: uvegezesbudapest.hu; gyorikeramia.hu

5. Kerüljük a számokat, kötőjeleket

Sok esetben segíthet, ugyanakkor gyakran problémát, gondot okoz egy-egy szám, kötőjel használata a domain nevekben. Gondoljunk arra, hogy ha rossz helyre kerül a kötőjel, elírják, elhallják a számot a potenciális látogatók, nem biztos, hogy minket fognak megtalálni, így akár a közvetlen konkurenciának generálhatunk forgalmat (amennyiben a domain név alternatíváit nem mi regisztráltuk és irányítottuk ugyanazon tartalomra, oldalra). Ugyanúgy problémát jelent, ha szóban nem hangsúlyozza ki a beszélgetésben, hogy számmal van írva, vagy betűvel van kiírva a domain névben az adott szám. Példa: tele5taxi.hu – teleottaxi.hu

6. Legyen könnyen megjegyezhető

Nagyon sok domain név van jelenleg is használatban, és napról-napra egyre több lesz. Ebből adódóan is fontos, hogy a választott domain nevünk egy könnyen megjegyezhető legyen. Ha van ötletünk a regisztrálandó domain névre, nyugodtan kérdezzük meg ismerőseinket, rokonainkat, hogy mi a véleményük a névről. Ők ugyanúgy ismeretlenül, laikusként fognak reagálni a választott domain névre, mint a jövőbeli látogatók, tehát első kézből kaphatunk visszacsatolást, véleményt a választottunkról, és negatív vélemények esetén még időben tudunk változtatni.

7. Mielőtt regisztrálunk, nézzünk utána

Nagyon fontos, hogy bizonyos elnevezések, szavak, szóösszetételek oltalom alatt állnak, bejegyzett védjegyek vagy védettek. Ez annyit jelent, hogy ezeket a neveket csak az adott cég vagy magánszemély engedélyével tudjuk regisztrálni. Tapasztalatunk azt mutatja, hogy az esetek túlnyomó többségében nem sikerül a szükséges engedélyeket beszerezni a tulajdonostól, így a regisztrálni kívánt domain esetén eleshetünk a befizetett regisztrációs díjtól, rosszabb esetben az előre elindított marketing kampányunk is csorbát szenved. Épp ezért fontos előre tájékozódni, hogy az általunk választott domain név szabad e, valamint regisztrálható e jogi szempontból is.

8. Válasszunk megfelelő domain végződést

Függően a célközönségtől, célra vezető nem csak az elnevezésben, de a domain végződésében is utalni a tevékenységre, vállalkozásra stb. Ezt a pár karakterből álló karaktersorozatot hívják TLD-nek (Top Level Domain -> legfelső szintű tartomány). Világméretben a legnépszerűbbek a .com végződésű domainek, de ha tevékenységünk egy adott országra korlátozódik, célszerű az adott országhoz tartozó TLD-t választani. Emellett egyre népszerűbbek az Európai Unióra utaló .eu végződések is.
Néhány, általánosan használt domain végződés, illetve jelentésük:
  • .hu: hivatalos magyarországi TLD
  • .com, .co: az angol „company” szóból eredő, gazdasági tevékenységre illetve cégre utaló végződés
  • .eu: hivatalos Európia Unióhoz kötött TLD
  • .info: az angol „information” szóból eredő, információ oldalra utaló jelölés
  • szomszédos országok hivatalos domain végződései: .at (Ausztria), .sk (Szlovákia), .ua (Ukrajna), .ro (Románia), .rs (Szerbia), .hr (Horvátország), .si (Szlovénia)

9. Építsük fel és védjük a brand-et

A megfelelően választott domain név vállalkozásunk arculatát is meghatározza, főként, ha csak online tevékenységgel foglalkozunk. Miután a megfelelő, fő domain nevünk elért egy bizonyos népszerűségi szintet, célszerű lehet az egyéb, hasonló domain nevek regisztrációja is. Ezzel megelőzhetjük, hogy konkurenciánk kihasználva az általunk felépített brandet kihasználja annak elhallásait, elgépeléseit.

10. Reagáljunk gyorsan

Ahogy korábban is említettem, a domain nevek piaca nagyon pörgős, ezért gyors reagálást kíván. A legtöbb domain ára nem túl borsos, így könnyedén, minimális költségen tudunk domaint foglalni magunknak, cégünknek. A piac illetve vállalkozásunk változásait követve tudunk különböző domain név kapcsolatokat is kiépíteni, regisztrálni.

11. A domain név legyen az oldalunk címe is

Sok embernek természetesen hangzik, hogy a domain név az oldal címe ugyanaz. Ugyanakkor nagyon sok esetben a két dolog különbözik egymástól, még akkor is, ha az adott domain név tulajdonosa ugyanaz a személy vagy vállalkozás, mint az oldalé. Az ugyanolyan elnevezés alapvető célja, hogy az emberek, akik az oldalra gondolnak, sok esetben a címmel azonosítják magát a tartalmat is. Azaz ha az URL ugyanaz, mint az oldal elnevezése, akkor könnyen megtalálják az oldalt. Mit tehetünk, ha a domain név már foglalt? Ha valóban felépítettük az „offline” vállalkozásunkat egy adott elnevezésre, amibe marketing szempontból is sok pénzt fektettünk, akkor meg lehet próbálni megvenni a domain nevet az aktuális tulajdonostól.

12. Ellenőrizzük a közösségi oldalakat is

Mielőtt egy domaint regisztrálunk, célszerű ellenőrizni pl. a Facebook-ot, hogy ott az adott néven található e már oldal a kérdéses néven, amely meggátolhatja a brand felépítését, de legalábbis nehézkessé teheti. Gondoljunk bele: a fiatalabb korosztály nagyon sok mindent már nem is a normál keresőmotorokon keresztül keres, illetve talál meg, hanem közvetlenül a közösségi oldalak keresőjét használják, hogy információhoz jussanak. Példa: facebook.com/domainnév

13. Ékezetes karakterek a domain névben

Az utóbbi időben egyre inkább elterjednek a magyar helyesírásnak is megfelelő domain nevek, azaz megjelennek az ékezetes karakterek is a domain nevekben. Ha a korábbi pontokat átolvasta, láthatta, hogy minél inkább arra kell törekedni, hogy a választott fő domain névhez hasonló egyéb címek is a mi oldalunkra, webáruházunkra mutassanak. Ez alól a domain név ékezetes megfelelője sem kivétel: ha az adott szó, márkanév tartalmaz ékezetet, akkor célszerű azt is beregisztrálnunk. Fontos azonban, hogy az ékezetes domain nevet inkább másodlagos címként ajánljuk, mivel így a "hagyományos" elnevezés marad az elsődleges, közvetlen cím, mely még mindig megszokottabb kialakítás. Másik fontos szempont, hogy az ékezetes domain nevet csak akkor regisztráljuk be, ha annak ékezet nélküli megfelelője is a tulajdonunkban van, elkerülve a negatív hatást (pl. konkurencia). Példa: magyarorszag.hu – magyarország.hu

Domain akció! 2016. június 30-ig féláron, azaz 1700 Ft+ÁFA-ért regisztrálható két évre a .HU végződésű domain.
2016.05.10
Szerző: Bökönyi Norbert
webshop fuelRégi mese, de nem feledjük, hogy sokan közülünk még a fekete-fehér tévé, netán a rádiózás korszakában láttuk meg a napvilágot. A mai modern, olykor groteszknek ható, futurisztikus világ jellemvonásai ijesztőek. Mobiltelefon, internet, hűtő, ami mutatja, hogy mit kell rendelni? Esetleg meg is rendeli? Űrszonda, ami egy aszteroidán landol? Olykor nyomasztó a rohamos fejlődés, ugye? Néha Ön is szeretne picit lassítani, de az online értékesítés világába csöppenve csak a gyorsulást érzékeli?

Mitől lesz sikeres a webáruház? Mitől lesz bevétel? Honnan lesz sok vásárló?

Ha mindenki tudná ezt a titkos receptet, akkor valószínűleg minden webáruház tulajdonos milliárdos volna. Azonban, ha körülnézünk árnyaltabb a valóság! Nem szégyen az, ha még nem tart ott ahol szeretne, mert ehhez is érteni és rengeteget tenni kell! Mire van tehát szükség a célok eléréséhez? Mondják, hogy pénzre! Nagyon sok pénzre, hogy a webáruházat fel lehessen turbózni. Valóban igazuk van? Nos a pénz nem hátrány a webáruházhoz, de nem csak ez kell hozzá. Kitartás is kell, nagyon sok kitartás, hogy amikor a holtponthoz ér és már az egész környezete kérdőre vonja, hogy miért nem adja már fel, akkor Ön még mindig lássa a célt. Maradjon Önben remény, hit, hogy el tudja érni azt, hiszen nem azért kezdett el vállakozni, hogy feladja!

A legfontosabb eszköz a sikeres webáruház üzemeltetéshez a jó webáruházmotor, hiszen enélkül hiába kitartó, hiába költ marketingre, nem lesz hatékony. Bizonyára Ön is körülnézett a piacon, megkérdezte az ismerősöket, megnézett rengeteg referenciát, netán ki is próbált több szolgáltatást, ami alapján kiválasztotta a legmegfelelőbb motort a céljai eléréséhez. Sokan esnek abba a tévhitbe, hogy ha megvan a webáruházmotor, akkor hátra lehet dőlni, és várni a pénzesőt. Nyilván egy motor nem fog működni üzemanyag nélkül! De mi a webáruház üzemanyaga?

1. SEO/KERESŐOPTIMALIZÁLÁS

Hol születnek a vásárlók? A Google kereső rendszerét már a nagymamák is használják. Bizony sokan meglepődnének, hogy az idős emberek milyen gőzerővel fejlesztik magukat, hogy képben maradjanak! Ez tiszteletet parancsoló cselekedet tőlük. Az emberek megtanulták az elmúlt évtizedben, hogy a sárga telefonkönyv helyett a keresőbe bepötyögik álmaik netovábbját, a keresett terméket, kérdéseiket. Máris megkapják a keresőtől a válaszokat, ajánlatokat weboldalak, webáruházak formájában. Miért lényeges ott szerepelni? Ez már lejárt lemez? Tévedés! Aki az első oldalon van az tarol, aki az első 5 pozícióban szerepel a legfontosabb szavakra, kifejezésekre az pedig piacvezetővé válhat, ha még nem az. Ugyanis a Google keresőben az emberek - pszichikailag - közel állnak a vásárláshoz, tehát keresnek és rövidesen - magas arányban - vásárolnak, ezért kihagyhatatlan értékesítés ösztönző elem.

2. GOOGLE ADWORDS KAMPÁNY

Egy barátom azt mondta nemrég, amikor az AdWords kampányról regéltem neki, hogy: - a marketingesek nem képesek valami újdonságot kitalálni már? Már vagy ezer éves az AdWords, már unom... Ön is így érzi? Elárulom, hogy az AdWords rendszer lehetőségeit 1-7%-ban használja ki a vállalkozások nagy része. A Google hirdetés nagyon fontos és roppant komplex megoldás. Nem véletlen, hogy nagy cégekben akár 4-5 személy foglalkozik csak ezzel a területtel: 1 Search (kereső) specialista, 1 Display (csatlakozott weboldalak rendszere) specialista, 1 Remarketing (újra reklámozás) specialista, 1 Youtube reklám specialista, 1 Google Plus specialista. Az említett "kép" jól árnyalja a helyzet bonyolultságát magasabb szinteken. Miért lényeges az AdWords használata? Leegyszerűsítve a SEO kistestvére, kattintások, azaz konkrét érdeklődők után fizet. Valamint az sem elhanyagolható, hogy ha előkelő helyen szerepel a normál - organikus, természetes - találatok között és a hirdetése is megjelenik, akkor már 2 pozíció az Öné, így 2x akkora az esély, hogy Önt választják!

3. FACEBOOK

A tinilányok fellegvára? Sok leendő ügyfelemtől hallottam már, hogy ő nincs fent, de tudja, az a Facebook tele van tinilányokkal. Akárhogy számoltam nekem nem jött ki a matek, mert itthon nincs 5 millió tinilány. Marad a feltevés, hogy cégvezetők, tulajdonosok, vásárlóerő is kell, hogy legyen ott! Miben tévednek a Facebook kapcsán a legtöbben? A Faceboon rögtön el akarnak adni! Ez nem sikerül, ezért aztán elkönyvelik, hogy ez rossz felület. Miért járnak a Facebook-ra az emberek? Szórakozni, igaz? Mit kell tenni? Szórakoztatni elsősorban és egy picit reklámozni mellette! Működik! Ezzel az eszközzel olyanok hírfolyamába is becsempészheti a termékét, akik nem is szándékoztak azt megvenni.

4. HÍRLEVÉL MARKETING

Sokan mondják, hogy nem érdemes hírleveleket küldeni. Tévedés! A hírlevél marketing működik, de nagyon sok hírlevél gyenge, csak reklámból áll és unalmas. Őszintén írom, hogy nagyon kevés hírlevél fog meg, de nagyon sokat kapok. Az sem egy utolsó szempont, hogy kinek küldi ki, igaz? Valaki feliratkozott rá? Vagy netán kéretlenül is küldött már ki? Utóbbival nem érdemes foglalkozni, míg a tiszta, törvényes kiküldés az egyik legjobb módja, hogy kapcsolatban maradjon ügyfeleivel. Nem utolsó sorban az egyik legjobb ár/érték arányú reklám az e-mail marketing. Használja, építsen adatbázist!

5. TARTALOM GENERÁLÁS

Akár csak egy vállalkozás úgy egy weboldal, webáruház is vagy fejlődik vagy amortizálódik. A több látogató megszerzése érdekében a Google kedvében kell járni és tartalmakat, egyedi, érdekes cikkeket kell írni, mert ebből tudni fogja a nagy testvér, hogy valóban abban a témában jártas az oldala. Valamint a fejlődés hatására is érhet el pozíciókat a Google keresőben, amely több látogatót, több bevételt jelent, hiszen olyan kulcsszavakra, szövegrészekre is találatként jöhet fel a webáruház, ami termék oldalakon nem szerepel.

Vannak azonban, akik hamar feladják. Hallottam olyat aki egy hónap után mondta, hogy nem hozta a várt eredményeket a webáruház. Egy hónap után? Felmerül a kérdés, mennyi idő alatt lehet sikeres egy webáruház? Mint mindenhez az életben ehhez is idő kell és türelem is egyben. A tapasztalatom szerint fél-egy év szükséges, hogy a nulláról eljusson egy fenntartható szintre. Eredmények közben is születnek, sőt bevétele is lesz, de én már arra gondolok, amikor önjáró a webáruház. A kapkodás, a tegnapra kéne elérni valamit, az önostorozás nem segít. Időt kell hagynia magának és a bevont szakembereknek, ha lesz ilyen. Amennyiben lehetősége van, akkor vonjon be külső szakértőket, delegáljon, mert időt szabadít fel. Ráadásul egy gyakorlatias szakember tapasztalatából kiindulva gyakran jobb eredményeket ér el a fenti eszközökben, mint egy laikus kísérletező. Persze a profi is kísérletezik először, de egy kisebb szakaszon keresi a megoldást, rövid idő alatt, kevesebb pénzből találja meg a helyes utat! Ha még nincs lehetősége, hogy szakembert fogadjon fel, akkor sem kell a pánik! Lásson hozzá önerőből, mert a lehető legrosszabb az, ha nem csinál semmit! Ugyanakkor legyen körültekintő, alapos, figyelmes, mert olykor a laikus lelkesedése többet árt, mint használ. Fél kiadni? Delegálni? Érhető, hiszen a fenti területekre költött összegeket nehéz nyomonkövetni. A szakma felhígult, de vannak jól felkészült szakemberek, akik kitartanak Ön mellett! A biztonság, kiszámítható bevétel megteremtéséhez adjon időt magának és/vagy partnerének.

Ha felkeltettem az érdeklődését, kérem keressen az UnasShop admin felületén a Támogatás/Külső szakértők menüpontban! Köszönettel: Bökönyi Norbert